FINN SZAUNA- KULTÚRA
A fürdés egyik különleges fajtája a szaunázás tradíciója, mely kulturális szokások térben és időben is széles palettáját hívja életre.
A szauna a finn “savu” szóból ered, ami füstöt jelent – ez pedig a szauna eredeti, 2000 éve használatos formájára utal; eredetileg alulról fűtötték a különálló fakunyhóként felépített szaunát, a földbe ásott tűz pedig igen nagy füstöt produkált.
> A szauna eredete
A magyarok is több ezer éve “gyakorolják” ezt a kellemes, ellazító rituálét.
A köztudottan a finnekhez köthető gőzfürdőzés a távol-keleten és a mediterráneumban is legalább olyan régi gyökerekkel rendelkezik, mint északon.
A közvélekedéssel ellentétben nem csak a skandináv népeknél találkozunk a szauna, - vagy “izzasztó fürdő” - intézményével. Az ókori rómaiak, a japánok, az iszlám világ népei, sőt az ősi magyarok is előszeretettel vettek víz nélküli, izzasztó gőzfürdőt egészségügyi okokból, vagy szórakozást, ellazulást keresve.
Az első szaunák félig földbe vájt gödrök voltak, amiket faágakkal zártak le és mohákkal szigeteltek. Nevük földszauna - finnül "maasauna"- ahol a meleget kövekből épített kályha biztosította, amit vízzel locsoltak.
A szaunázást professzionális szintre fejlesztő finnek is nagyjából ezt a metódust követték, ők azonban még nyírfagallyakkal is ütögették magukat és társaikat, hogy vérkeringésüket felpezsdítve még jobban fokozzák a test izzadását.
A füstszauna - szintén a finn szauna elődje - egy egyszerű cölöpökből rakott ház volt. Ezt egy fatüzelésű szaunakályhával - ami közvetlenül a szaunába füstölgött- fűtötték fel, majd a kívánt hőmérséklet elérését követően a tüzet eloltották, a teret kiszellőztették, és kezdődött a fürdőzés.
A szauna régen többfunkciós helyiség volt: nem csak tisztálkodtak benne, hanem hús és növények szárítására, tartósítására is használták, emellett a gyógyítás helyszíne is volt: természetgyógyászati eszközként használták, az orvos, a kuruzsló is itt gyógyított.
Fontos megemlíteni, hogy a finnek meztelenül szaunáznak, náluk a meztelenség teljesen természetes. Az emberek alapjáraton nem szégyellősek, a meztelenséget az ember legtermészetesebb formájaként kezelik.
A szaunázás folyamatába időnként beiktatnak egy "löyly"-t - felöntést - ami időlegesen megnöveli a páratartalmat és erős hőlökést ad. A felöntést a kályhán elhelyezett felforrósodott magmás kövekre történő víz csurgatásával végzik.
Számunkra luxusnak tűnik, de Finnországban teljesen normális, hogy minden ház rendelkezik szaunával, és a társasházakban is van kialakítva szauna. Drágább, előkelőbb társasházakban minden egyes lakáshoz is tartozik egy kis szauna, általában a fürdőszobába beépítve, ahol 2-3 ember fér el.
Források:
Meztelen igazsag a japan furdok csodas vilaga
https://www.japanspecialista.hu / (2016/11/10)
Furdotortenet
TUDTAD?
A mintegy kétezer éves a szauna otthona Ázsia. Európát Mongólia irányából időszámításunk szerinti első évszázadokban benépesítették a nomád törzsek, akik magukkal hozták a szaunaépítés, szauna használat szokását. A szauna segített nekik átvészelni a hideg északi területek zord teleit.
Finnugor őseink anno fönn az Urál lábánál a hideg miatt kialakították a saját kis melegedő sátraikat – ezek a fürdősátrak pedig ugyanolyanok voltak, mint a finn szaunák (még a nyírfagallyak sem hiányoztak), csak ezek hordozhatóak is voltak – a mobilis nomád népek igényeire szabva. A gőzfürdőt így a messzi északkeletről, a finnugor örökséggel együtt hozta magával a magyarság.
Így a magyarok is több ezer éve “gyakorolják” ezt a kellemes, ellazító rituálét.
SAFE SPACE
Egy tér, amely védelmet nyújt az élet hullámai ellen.
SafeSpace termékeink az egyedileg tervezett fürdőtér és a kultúrált nyugalom biztonságát nyújtják!